BÉKÉS VÁRMEGYE

A 19. század első felében Békés vármegyébe betelepülő zsidó népesség három fő irányból érkezett:

* az észak-magyarországi, elsősorban Árva, Nyitra, Trencsén és Túróc vármegyékből,

* a korabeli Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Fejér, valamint

* a Békéssel szomszédos Arad és Bihar vármegyékből.

A kezdetben házaló kereskedelemmel, gabona-bőr- és gyapjúkereskedéssel, szeszfőzéssel és értékesítéssel foglalkozó izraeliták gazdaságilag fokozatosan megerősödtek, és a század második felében felhalmozott tőkéjükkel intenzíven kapcsolódtak be a vármegye kapitalista fejlődésébe. Különösen a malom és szeszipar, a textil-, baromfifeldolgozó és nyomdaipar felfuttatásában szereztek komoly érdemeket. Lélekszámuk 1910-ben volt a legnagyobb, 7444 fő (az össznépesség 2,5 százaléka). A vármegye négy településén élt 62 százalékuk.

Az első világháborút követő trianoni békeszerződés következményei ((korábbi piacok elvesztése, közlekedési viszonyok kedvezőtlen megváltozása) Békés vármegyében az izraelita népesség számának jelentős fogyásához vezetett. Ehhez a természetes szaporodás csökkenése, valamint a kikeresztelkedések és a vegyes házasságok egyre nagyobb száma is hozzájárult. A vármegyének 1941-ben 5793 izraelita vallású lakosa volt (az összlakosság 1,7 százaléka), közülük 235 vallotta magát zsidó nemzetiségűnek, és húszan beszélték a jiddis vagy héber nyelvet anyanyelvi szinten. Nem izraelita vallású volt, de az 1939. évi 4. tc. értelmében zsidónak minősült 190 személy.

Békéscsabán 2433 izraelita lakott (a vármegyében élő izraeliták 42 százaléka), Gyulán, a megyeszékhelyen 510 (9 százalék). A zsidóság másik fele a következőképpen oszlott meg a járások között (zárójelben az izraeliták, illetve az összlakosság lélekszáma az 1941. évi népszámlálás adatai szerint):

· Békési járás (401; 50 745);

· Gyomai járás (220; 25 085);

· Gyulai járás (55; 21 905);

· Orosházi járás (790; 71 938);

· Szarvasi járás (838; 49 825) és

· Szeghalmi járás (546; 41 903).

Az 1944. évi áprilisi összeírás szerint a vármegyében 17 hitközség működött, hat ortodox és tizenegy kongresszusi, ezek közül tíz anya és hét fiókhitközség volt. A hitközségi tagok száma 5362 volt.

A zsidótörvények végrehajtásáról intézkedő megszorító intézkedések a zsidó népességet állampolgári jogait és egzisztenciáját tekintve is korlátozták. Felülvizsgálták iparengedélyeiket, kamarai tagságukat, képviselőtestületi megbízatásaikat. Békéscsabán 1939 szeptemberében 24 zsidó virilista tagságát szűntették meg, a póttagok közül pedig 15-ét. Gyulán hat rendes és egy póttag képviselőtestületi tagságát vonták meg. A piaci árusítóhelyek engedélyeinek korlátozása számos kis jövedelmű izraelitát érintett.

A zsidók mező és erdőgazdasági ingatlanjairól szóló 1942. évi 15. tc. és az annak végrehajtásáról intézkedő 1943. évi 3600. M.E. számú rendelet részletesen szabályozta a zsidó származásúnak minősített tulajdonosok birtokainak átadását és a vitézi székek, valamint a közjóléti szövetkezetek által történő hasznosítását. Békés vármegyében az öt katasztrális hold alatti zsidóbirtokokat (38 tulajdon) a Békésvármegyei Közjóléti Szövetkezet részben sokgyermekes családoknak juttatta, részben községi célokra hasznosította.

Az 1944. évi márciusi német megszállást követően tömegesen jelentek meg a korlátozó intézkedések. Április 28-án a Szegedi Ügyvédi Kamara az 1240/1944. M.E. számú rendelet 5. paragrafusa alapján 59 Békés vármegyei ügyvéd nevét törölte, és irodájuk további működtetésére keresztény ügyvédek személyében gondnokokat nevezett ki.

A politikusok és a közigazgatás vezetőinek jelentős hányada tudta, hogy a németek hamarosan elveszítik a háborút, és a törvénybe foglalt embertelenségekért vállalni kell a felelősséget. Országszerte számos törvényhatósági és községi tisztviselő mondott le, így Békés vármegye főispánja, Beliczey Miklós is (1944. március 23-án), aki helyett Székács Istvánt nevezték ki és iktatták be hivatalába május 20-án. Székács a főispáni teendőket április 26-tól látta el, így a gettósítás és a deportálás végrehajtása az ő nevéhez fűződik. Az 1944. április 28-án kiadott 1640. M.E. számú rendelet intézkedett „a zsidók lakásával és lakóhelyének kijelölésével kapcsolatos egyes kérdések szabályozásáról”. Május 6-án a gyulai főispáni hivatalban Székács István szóban kiadta a rendelet végrehajtási utasítását, amelyről a jelen lévő hivatalnokoknak jegyzetelniük kellett. Békés vármegyében is elrendelték a zsidó lakosság összegyűjtésére szolgáló gettók felállítását, ahová május 12-ig kellett őket beszállítani. A gettósítással kapcsolatos konkrét intézkedéseket az alispán adta ki a főispáni értekezletet követő eligazításon. Gettók céljára üresen álló, nagyméretű épületek kijelölését javasolta: használaton kívül álló téglagyárakat, gyárépületeket, malmokat. Május 10-én tartott értekezletén kinyilvánította azt a kívánságát, hogy a zsidók elhelyezése az emberiesség és az egészségügyi követelmények szemmel tartásával történjen, és a lakóhelyeket a „zsidók életviszonyainak és állandó keresetüknek megfelelően” jelöljék ki. Az elhelyezés végleges megtörténtéről május 14-ig kellett jelentést tenni a községi elöljáróknak. Békés vármegyében összesen tizennégy gettót állítottak fel. Tizenegyet a rendeletileg előírt, tízezer főnél népesebb településeken (Békés, Békéscsaba, Endrőd, Gyoma, Gyula, Mezőberény, Orosháza, Szarvas, Szeghalom, Tótkomlós és Vésztő) és hármat ennél kisebb lélekszámú községekben (Csorvás, Füzesgyarmat és Körösladány). A gettókba a községek elöljárósága által kijelölt bizottságok közreműködésével a rendőrség vagy a csendőrség kísérte be az embereket. Előtte teljes leltárt készítettek az ingóságokról és az ingatlanokról. A gettóba személyenként kétheti élelmet, férfiaknak két, nőknek három váltás ruhaneműt lehetett bevinni, ezenkívül 50 kilogramm háztartási felszerelést. A gettók többnyire zárt, körülkerített épületek, épületegyüttesek voltak, de például Békéscsabán – ahol jelentős számú zsidó népesség élt – húsz utca száz házát jelölték ki.

A zsidók gettókba terelése a deportálás előkészítése volt. Magyarország északkeleti területeiről május közepén indították el az első szerelvényeket. A VI., debreceni csendőrkerületre

– ahová Békés vármegye is tartozott – június végén került sor. A debreceni és szegedi csendőrkerületekből történő deportálás előkészítésére Endre László és Baky László államtitkárok 1944. június 10-én Szegeden értekezletet tartottak, amelyen az érintett területek főispánjai, alispánjai, polgármesterei és rendészeti vezetői vettek részt. Az államtitkárok kijelölték a gyűjtőtáborok (koncentrációs táborok) helyét – vasúti csomópontokban –, és meghatározták a beszállítás idejét. Egyéb, a beszállításra vonatkozó rendelkezéseket is kiadtak. A zsidók gyűjtőtáborba történő eljuttatásához a polgármestereknek, illetve a községi elöljáróknak kellett a szállítóeszközöket biztosítaniuk. Az elszállítás előtt az üldözötteket minden személyes holmitól (irat, fénykép, jegygyűrű, íróeszköz, pénz) megfosztották. Az eltulajdonított tárgyakról

„bűnjeljegyzéket” vettek fel, és átadták az illetékes pénzügyigazgatóságnak. A nőket a pénzügyminisztérium rendelkezése szerint kirendelt szülésznők motozták meg. A megalázó procedúrák után a Békés vármegyei zsidók egy része a szolnoki gyűjtőtáborba került (Endrőd, Füzesgyarmat, Gyoma, Körösladány, Szarvas, Szeghalom és Vésztő gettóinak lakói), a többieket – Békés, Békéscsaba, Csorvás, Gyula, Mezőberény, Orosháza és Tótkomlós gettóinak lakóit – a békéscsabai koncentrációs táborba vitték. Ez utóbbiba szállították be a Csanád-Arad-Torontál vármegyében, Magyarbánhegyesen és Mezőkovácsházán összegyűjtött zsidókat is. Június végén megkezdődött a deportálás. Szolnokon június 25-én és 28-án 4605 (más forrás szerint 4666) zsidót vagoníroztak be. Az első szerelvény célállomása a Bécs melletti Strasshof volt, ahová június 27-én érkezett meg 2567 utassal. A másikat június 29-én regisztrálták Kassán, 2038 deportálttal. Békéscsabáról is ekkor indultak a vonatok. Június 25-én és 26-án zajlott le a bevagonírozás. Az egyik szerelvény 3118 zsidó utassal június 27-én haladt át Kassán, és két nap múlva érkezett meg Auschwitz-ba. A másik – több mint hétszáz deportálttal – Strasshofba került. A lengyelországi táborba hurcolt Békés vármegyei zsidók 85-90 százaléka elpusztult. Az ausztriai munkatáborokból és a munkaszolgálatból nagyobb, 50-70 százalékos arányban tértek vissza.

Békés vármegyében 1949-ben 1535 izraelita élt, tizenöt hitközséget szerveztek újjá – Békéscsabán és Szarvason ortodoxot és kongresszusit egyaránt –, és további tíz község tartozott működési területükhöz.

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 221-243, K. Cseh Edit