Veszprém vármegye

Veszprém vármegyébe a 18. század első felében az osztrák örökös tartományokból kezdődött meg a zsidóság bevándorlása, majd a Nyugat-Dunántúl felől. A 18. század első harmadában Veszprém vármegye 15 településén, 1745-ben 32, az 1752. évi adatok szerint pedig 69 településen éltek zsidók. Veszprém vármegyében először az Esterházy grófok oltalmát élvező pápai zsidók, majd az 1750-es években a Veszprémbe és Várpalotára betelepült zsidók alakították meg a vármegye első hitközségeit.

A vármegye 186 624 lakójából 1836-ban 6848 volt zsidó. A zsidóság városokba történő beköltözése az 1840: XXIX. tc. hatására az egész országban intenzívebbé vált. Ez különösen a dunántúli régióban, ezen belül pedig Veszprém vármegyében volt szembetűnő. A mezőgazdasági és kereskedelmi regionális központok létrejötte, a veszprémi híres gabonapiac közvetítő kereskedelmi szerepe, a vasútépítés, a kibontakozó nemzetgazdaság a demográfiai viszonyokra kedvezően hatottak. A zsidó népesség lélekszámának gyarapodása az 1880–1910 közötti években érte el tetőpontját.

A Veszprém vármegyei zsidóság szempontjából két jelentős felekezeti központ jött létre már a 18. század közepén, amelyek vezető szerepüket az 1944-ben történt deportálásig megőrizték. Pápa különleges szellemi, vallási és kulturális helyet foglalt el, s nemcsak a szűkebb régió, hanem Magyarország egész zsidóságának szempontjából is. A másik jelentős központ a vármegye székhelye, Veszprém volt. A város dualizmus kori fejlődésének, az úgynevezett „asszimilációs aranykornak”, a zsidó hitközség virágzásának a kifejezője, hogy – az 1880. évi népszámlálási adatok szerint – 12 575 lakosából 1685 tartozott az izraelita felekezethez, amely az össznépesség 13,4 százalékának felelt meg. A zsidóság lélekszáma mindkét városban, de a vármegye többi településén is az 1880–1910 közötti időszakban a legnagyobb, azt követően pedig 1941-ig hol zuhanásszerűen, hol egyenletesen, de számában és arányaiban folyamatosan csökkent.

Veszprém vármegye öt járásában az 1941. évi népszámlálási adatok szerint a zsidóság az alábbiak szerint oszlott meg (zárójelben az izraelita közösségek, illetve az összlakosság lélekszáma):

• Devecseri járás (426; 40 057),
• Enyingi járás (599; 36 897),
• Pápai járás, Pápa nélkül (279; 45 105),
• Veszprémi járás, Veszprém nélkül (458; 55 644) és
• Zirci járás (353; 43 869).
• 1941-ben Pápa 23 736 lakosából 2613,
• 1941-ben Veszprém 21 557 lakosából pedig 887 vallotta magát izraelitának.

Veszprém vármegye zsidósága a felekezeti szervezeti felépítés szempontjából a XI. izraelita községkerülethez tartozott. A községkerületnek –        amely Fejér és Veszprém vármegye zsidósága vallási, szellemi, kulturális életét fogta össze –   Székesfehérvár volt a székhelye.

A zsidó földvagyon számbavétele, a zsidó erdő és mezőgazdasági ingatlanok kisajátításának végrehajtása Veszprém vármegyében Takách Jenő kormányfőtanácsos, vármegyei vitézi főkapitány vezetésével történt. Valamennyi főispán még 1939 decemberében megkapta a belügyminiszter szigorúan bizalmas utasítását, amelyben megtiltotta, hogy a lakosságot dobszó útján felszólítsák a zsidó birtokokra vonatkozó földigények bejelentésére, mivel „az ilyen eljárás a lakosság körében nem kívánatos közhangulat kialakulására fog vezetni”. 1943 tavaszán Veszprém vármegyében elsőként az Enyingi járásban, Mezőszilason sajátítottak ki zsidó tulajdonban lévő földeket.

A Magyarország zsidótlanítására kidolgozott terv szerint Veszprém vármegye az V. zónába tartozott, amely a Dunántúlt, a Dunától nyugatra eső országrészt foglalta magában. A végrehajtás szempontjából ez a III. csendőrkerületet (Szombathely) és a IV. csendőrkerületet (Pécs) jelentette. Az V. zónába tartozó zsidóság koncentrálásának és deportálásának menetrendjét az 1944. június 22-én Siófokon tartott értekezleten véglegesítették.

Veszprém vármegye gettóit 1944. május 17-én jelölték ki, megkezdték azok elkülönítését a város többi, keresztények lakta területétől. A gettókba a beköltözést május 23–31-e között hajtották végre. A Veszprémi és az Enyingi járás zsidóságát a veszprémi komakúti egykori kaszárnyában létrehozott táborba szállították. A gettósítottak a csendőri brutalitás, az értékek utáni kutatások, a vallatások állandó fenyegetettségében, az éhezés, az alapvető higiéniai viszonyok hiánya és a teljes elszigeteltség állapotában éltek. A komakúti gettónévsor a Veszprém Megyei Levéltárban található, és 437 nevet sorol fel. E dokumentum alapján ismerjük az idehurcoltak nevét, születési helyét, foglalkozását, s végül – kevés kivételtől eltekintve – a sorsukat is.

Veszprém városának másik gettóját a zsinagóga környékén és a Horthy Miklós utca 13. számú házban jelölték ki. Ez utóbbi épületben működött a zsidó tanács, amely a gettó belső életét irányította, és a hatóságokkal tartotta a kapcsolatot. A veszprémi zsidóság gettóba költözését június 1-jén rendelte el Tóth Ernő csendőr ezredes. A gettósítás végrehajtásában Nagy László polgármester, majd utóda, Hornyák Miklós, továbbá Tekeres Lajos tanácsnok, Buda István főszolgabíró kegyetlen szigorral jártak el. Számos esetben az országos rendeletek megjelenését megelőzve adták ki és hajtották végre rendelkezéseiket. A Horthy utcai gettó névsora alapján ezen a kis területen 577 embert zsúfoltak össze. A veszprémi gettókat 1944. június 29-én ürítették ki, és a transzportot Auschwitzba irányították.

Veszprém vármegye másik nagy gettója és koncentrálási központja Pápa volt. A több mint 2565 lelket számláló pápai zsidóságot július 1-jéig az Eötvös, a Rákóczi, a Szent László és a Bástya utca által határolt gettóba költöztették. Pápára koncentrálták a Devecseri, a Pápai és a Zirci járások zsidóságát is. Az ezt követő napokban a pápai gettót kiürítették, és lakóit a város határában levő műtrágyagyár telepére hajtották. A 3557 zsidót július 4-én és 5-én két transzporttal szállították Auschwitzba.

Várpalota zsidóságát május 23–31-e között a zsinagóga körül kialakított, deszkapalánkkal körülvett gettóba zárták. Várpalotára gyűjtötték a környező kisebb települések (Balatonalmádi, Berhida, Ősi és Vilonya) zsidóságát is. A mintegy 260 főnyi várpalotai, továbbá a környékéről elhurcolt zsidókat 1944. június 1-jén előbb a sárvári gyűjtőtáborba vitték, majd onnan július 4-én deportálták őket.

A deportálás és a munkaszolgálat következtében Veszprém vármegye zsidósága csaknem teljes egészében megsemmisült. Az 1941. évi népszámlálási adatok szerint Veszprém vármegye 266 865 fős összlakosságából 5615 személy, tehát az össznépesség 2,1 százaléka vallotta magát izraelitának. 1949-ben a 340 752 lélekszámú vármegyében 885 izraelita felekezetű személyt írtak össze, amely a vármegye lakóinak 0,26 százalékát jelentette. A tragikus veszteség adatai szerint Pápa és Veszprém zsidó lakossága mintegy tizedére csökkent. Pápán 1941-ben 2613 izraelita vallású személyt írtak össze, a város lakosságának 11 százalékát, amely a holokauszt és az azt követő elvándorlások miatt 1949-re 1,3 százalékra csökkent. Veszprém izraelita lakossága 1941-ben 887 fő volt, az összlakosság 4,1 százaléka, ám ez az arány 1949-re 0,4 százalékra fogyatkozott.

A Magyar Zsidók Központi Tanácsának a német hatóságok rendelkezése alapján készített felmérése szerint Veszprém vármegyében 1944 áprilisában összesen tíz hitközség létezett: négy neológ anyahitközség (Devecser, Enying, Siófok és Veszprém), három ortodox anyahitközség (Nemesszalók, Pápa és Várpalota, ez utóbbi azonban nem szerepelt az adatok között), két ortodox fiókhitközség (Bakonycsernye, Csetényés, Berhida) és egy status quo ante fiókhitközség (Nagyvázsony).

A Joint felmérései szerint a vármegye területén 1947-ben és 1949-ben összesen négy hitközség működött: Devecserben, Siófokon és Veszprémben neológ, Pápán pedig ortodox.

• in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 1290-1312, Gergely Anna