KOMÁROM VÁRMEGYE

Komárom megyében már a kora középkor óta éltek zsidók. Emancipációjuk a 19. század végén megindult, és az ún. aranykorban teljesedett ki. A megyei zsidóság jelentős szerepet játszott a pezsgő ipari, kereskedelmi és pénzügyi életben. Az első világháborús vereség és a trianoni béke azonban kettétörte a korábbi életet. A vármegye nagyobb része az újonnan alakult Csehszlovák Köztársasághoz került, míg kisebbik – a Duna jobb partjára eső – része továbbra is magyar terület maradt. A háború, illetve a területveszteségeket okozó békeszerződés után az ország közigazgatását újjászervezték. Ekkor hozták létre a csonka vármegyékből a közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyéket. Így jött létre a maradék Komárom és Esztergom megyékből Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye. Ez az állapot egészen az 1938-as ún. első bécsi döntésig fennmaradt. Ekkor a visszacsatolt területekből újfent létrehozták az önálló Komárom megyét. Ez az állapot a második világháború végéig tartott.

A Csehszlovákiához került zsidók kétszeresen is kisebbségben voltak. Egyrészt a csehszlovák hatóságok is ellenségesen kezelték őket, mivel döntő többségük magyarnak vallotta magát, és a magyarok sem tekintették őket minden szempontból magyarnak. Az elszakított területeken is élt az a gondolat, hogy a zsidók – a Tanácsköztársaságon keresztül – a történelmi Magyarország szétesésének az okozói. A két világháború közti csehszlovák állam alapvetően demokratikus berendezkedésű volt, így a többi állampolgártól a zsidókat sem különböztették meg, de az élet más területein sem éltek a Magyarországon bevett szokások, például megszólítási formulák. Az 1938-tól megjelenő zsidótörvények nemcsak megnehezítették a megyei zsidóság életét, hanem kezdetét vette az élet szinte minden területéről való kiszorításuk. Így ezeknek az embereknek a terület Magyarországhoz való visszatérése inkább csalódás, mintsem öröm lehetett. A helyi sajtóban egyre nagyobb teret kaptak a különböző szélsőjobboldali szervezetek: a Magyar Országos Véderő Egyesület, a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség és a nyilas pártok.

Egyre gyakrabban jelentek meg az újság hasábjain a zsidók „túlterjeszkedését” taglaló cikkek is. Az 1940-es évek elején pedig a Komáromi Lapok olvasói már a cigányok megjelöléséről és elkülönítéséről is olvashattak.

Magyarország 1944. március 19-i német megszállásával megkezdődött a magyarországi „zsidókérdés végső megoldása”. A Sztójay kormány hetek alatt rendeletek tucatjaival korlátozta a zsidók, illetve az annak minősülők életét. Az ingó és ingatlan vagyonuktól megfosztott, sárga csillaggal megjelölt embereket Komárom megye nagyobb településein fölállított gettókba tömörítették, majd deportálták. Komárom vármegye a II. székesfehérvári csendőrkerülethez tartozott, amely a VII. miskolci csendőrkerülettel együtt a III. deportálási zónát alkotta. Az illetékes csendőrkerület parancsnoka vitéz Sellyey Vilmos csendőr ezredes volt. A zsidók összegyűjtésével, bevagonírozásával kapcsolatos részletkérdéseket 1944. május 25-én tárgyalták meg Budapesten, a belügyminisztériumban. A Baky László elnökletével tartott értekezleten az érintett megyék főispánjai, csendőri és rendőri vezetői, továbbá az SD és a Sonderkommando tagjai vettek részt. Így jelen volt vitéz Nagy Nándor Komárom vármegyei főispán, Schmidt Jenő alispán, Alapy Gáspár komáromi polgármester és Fazekas-Szűcs József rendőrfőtanácsos, komáromi rendőrkapitány is. A megyében két gyűjtőtábort állítottak fel: Komáromban és Dunaszerdahelyen.

·         Komárom megyében – szintén az 1941-es népszámlálási adatok alapján – az izraeliták eloszlása az alábbi volt (zárójelben az izraelita vallásúak, illetve az összlakosság lélekszáma):

·         Dunaszerdahelyi járás (3122; 46 289),

·         Gesztesi járás (516; 38 732),

·         Komáromi járás (1151; 39 611),

·         Ógyallai járás (418; 34 768),

·         Somorjai járás (598; 23 944),

·         Tatai járás (990; 79 731), valamint

·         Komárom törvényhatósági jogú város (2743; 30 858).

1944. október 15-e után a nyilasterror tombolt a megye területén. A régóta nyilas párttag id. Wojtowich Richárd Komárom, Nyitra-Pozsony, Bars-Hont és Esztergom megyék kerületi megbízottja lett, fia, ifj. Wojtowich Richárd pedig Komárom vármegye főispáni székébe került. A nyilas vezetők messzemenően együttműködtek az SS, illetve az SD helyi illetékeseivel.

A háború után a párizsi békeszerződés ezen a szakaszon is visszaállította az 1937. december 31-i állapotokat, vagyis a megyének a Duna bal partján fekvő része újból Csehszlovákiához került. A csonka Esztergom és Komárom megyékből pedig létrejött Komárom-Esztergom megye. A magyarországi részen csupán Tatán alakult újjá a hitközség, a csehszlovák részen pedig Komáromban és Dunaszerdahelyen.

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 616-634, Kovács Tamás